A bálványok hallgatnak

Simon Zoltán kiállítása a Nádor Galériában

Sinkó István

Szürke, fehér, bézs. Fekete vonalak, érdes, dörzsölt, szálkás felületek. Simon Zoltán grafikai lapjain ezek az első szembetűnő karakteres jegyek. Közelebb hajolva azután a szürke, bézs lapokon bálványszerű, menhír hatású lény-szobrok sejlenek elő, közöttük rajzolt utak, sebek, vonal akadályok, egy-egy tárgy csontváz, hajók, oszlopok, lapok.
Simon grafikái metszett, karcolt papírkollázsok és szénrajzok, krétafirkák. Mind egy-egy elbeszélés. Fabulák, meg nem írt történetek bávatag vagy gyűlölködő homonkulusz hősei, egykorvolt lények utódai, karjuk, lábuk, szárnyuk vesztett béna, kétségbeesett madarai. Simon sajnálja hőseit, hősei pedig az embereket. Az emberek esendőek, a grafikai lapok szereplői szánandók. Szürkeségük, lágyan felrakott emberarc-vonásaik, komor arckifejezésük szánakozó és egyben bús-borongós.

Simon Zoltán: Codex Syreni

Simon Zoltán: Codex Syreni

A grafikai lapokon megjelenő történettöredékek az archaikus korba visznek minket vissza, példázatok, szutrák és mítosz –fragmentumok jelennek meg előttünk, olyan kortárs nyelven, melyet a 20. századi magyar grafika dolgozott ki (Szabados, Banga, Szemethy), és amelynek továbbélése azt bizonyítja (pl. Gaál József grafikáin, képein), hogy a törzsi művészet, az archaikus korok képi, plasztikai emlékei enigmaként őrződnek bennünk. Simon képfelfogása ezeket a mestereket idézi, azonban tőlük eltávolodva a grafikától a kép felé mozdul. A derengő színű felületek, a szürkék-feketék, homokszín, okker és néhol a narancsos krétanyomok már-már monokróm képeket sugallnak. A vonal erős nyomhagyása persze visszarántja a nézőt az egyedi grafikák világába, de a kritikus elmerenghet: vajon milyen lenne ez a világ táblaképben megfestve?

Simon Zoltán: Teríték

Simon Zoltán: Teríték

A Simon teremtette bálványvilág általában két- vagy háromszereplős. Esetlen esendők bámulják egymást, harapnak csontfogakkal, vigyorognak fogatlan ínnyel, a világ nem körülöttük, de bennük, közöttük feszül. Ezért bálványszerűek, ezért életteliségük egy bazalttömbbé. Mágikusnak, beavatottnak látszódnak, ám mégis inkább egy letűnt, megkövült kor kisembereinek nézzük őket. Hrabal gyöngéd barbárainak késői utódai, vagy épp korai ősei.

Olyan lecsupaszított világban szenvednek, vergődnek és szánalomra méltóan küszködnek Simon Zoltán hősei amely egyszerre idéz egy teljes világpusztulást, egy végső armageddoni leépülést és egyben egy hétköznapi nyomort, szegénységet, kiábrándultságot, kietlenséget. Így válhat Simon történetmesélő lapjainak legtöbbje létkritikává, ismeretlen történetek ismerős képi illusztrációjává.

Posztmodernizmusunk már le- és felszámolt minden kézzelfoghatót, már csak a „mesék tején” élünk, de micsoda mesék ezek? „Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted”– írja Weöres Sándor Út a teljesség felé című művében. Talán nem Simon lapjain keresztül jut el hozzánk a világ válsága, de a már megteremtett „kietlen, csendes, lény nem lakta Éj” képei víziószerűen fel-feltűnnek Samsara-sorozatán.

Nádor Galéria

2015. május 5-19.

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:28+00:00 május 6, 2015|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!